 |
|
GYÓGYVÍZ
A fürdőzés egyidős az emberi civilizációval. Az utóbbi évtizedekben világszerte megnőtt a kereslet az un. szelíd gyógymódok, a természetben rejlő gyógyítási lehetőségek kihasználása iránt. A gyógyforrások, termálvizek adottságait az ember évszázadok óta ismeri és használja. Régészeti leletek tanúsága szerint hazánk némely termálvíz forrására már a rómaiak is rátaláltak, és éltek is azok jótékony hatásával. 2001. június hóban az Országos Gyógyfürdő Igazgatóság a községünkben található termálvizet gyógyvízé minősítette.
A föld mélyéből feltörő vizek gyógyhatása főként attól függ, hogy milyen kémiai alkotóelemek - kőzetekből kioldott sók, ásványi anyagok -, elnyelt gázok találhatók bennük, és ezek milyen hatással vannak egymásra, valamint az emberi szervezetre.
A Bogácson található gyógyvíz ásványianyagtartalma szerint kalcium-magnézium-hidrogénkarbonátos, fő biológiai hatóanyag alapján pedig a kénes gyógyvizek csoportjába tartozik.
Egy Caesar korabeli gyógyító így ír a kénes gyógyvizekről: a kénes gyógyvizek úgy állítják helyre testi-lelki egészségünket, hogy hevítik a szervezetben lerakódott káros anyagokat, majd a testből kiűzik azokat. A megfigyelés még ma is megállja a helyét a gyógyításban. A kén átdiffundálva a kültakarón, beépül az izületi porcba. Belélegezve a koszorús ereket tágítja, egészséges emberekben kedvező hatást fejt ki az érszűkület megelőzésében, hiszen az erek falába beépült kén a koleszterin lerakodását megakadályozza. Enyhén baktériumölő hatású. A vér húgysavszintjét csökkenti, s így a közvényes rohamok aktiválása csökken. A bőr a legnagyobb immunszervünk, kimutatták a kénes gyógyvizek kedvező immunrendszeri erősítő hatását. Indirekt módon a kötőszöveti enzimeken keresztül pozitív irányba hangolja az anyagcserét. A kalcium gyulladáscsökkentő hatású, a bőrön át való felszívódása alapján csontritkulásban kedvező hatású lehet. Kitűnően alkalmas izomfájdalmak, izomgörcsök oldására, az izületi merevség csökkentésére. Hatásos krónikus gyulladásos mozgásszervi kórképek nyugalmi szakaszában. Bőrgyógyászati megbetegedések közül jó hatású enyhe psoriasis vagy seborhea eseteiben. Kedvező a hatása a nőgyógyászati idült gyulladásos megbetegedésekben, a gyulladásos izzadmány felszívódásának elősegítésével. A víz a természet ereje testi és lelki egészségünk kulcsa. Használjuk ki a lehetőségeket és gyógyuljunk szelíd módon.
3412 Bogács Fűrdő út 2. Telefon: 06 49 534 002, Fax: 06 49 534 002
e-mail:
|
|